kép

Keresés:






Megjelent!

A rendkívül népszerű Nemere István Velünk Vágtat a halál című terjedelmes regénye az akciófilmek izgalmával tárja az olvasó elé a Jó és a Gonosz harcát, a világ számos helyszínén. Főszereplői a világ leggazdagabb emberei, bár csak maroknyian vannak, már uralják a kontinenseket. Egy nemes cél érdekében szövetkeztek, erre fordítják a naponta megszerzett százmilliókat, milliárdokat. z olvasó minden lapon mennybe megy és lerántják a pokol mélységeibe. Dicstelen pusztulások, szörnyű halálok, fényes győzelmek és rokonszenves főszereplők…


Első félévi terveinkből:


Kiadónk mindig törekedett a sokféle igény kielégítésére, miden évben megjelentettünk néhány komolyabb, tudományos történelmi munkát, legutóbb Pelle János tanulmánykötetét.
 Az idén április-májusban  jelentős filozófiatörténeti munka megjelentetésére készülünk:
Budai-Sánta János Kapitalizmus előtt- alatt – után című történelemfilozófiai világpanorámája több évtizedes kutatómunka eredményea társadalomnak, belső összefüggéseinek, történelmi változásainak, fejlődésének, azok kiváltó okainak bemutatása,  elemezve a mai társadalomra is ható állapot- és mozgástörvények újszerű elemzése.

Az ünnepi könyvhétre három mű megjelenését tervezzük. Ismét találkozhatnak olvasóink (a pavilonnál is) A. Túri Zsuzsával. Új versei Semmitológia címmel jelennek majd meg. Egy első kötetes szerző, Koncz-Kovács Anna is jelentkezik abszurd-groteszk felnőtteknek írt meséivel, könyvének címe Fabula pláza.
A harmadik könyv közéleti beszélgetések gyűjteménye. Nem címszerű, de kifejező címe: Csináljanak végre valamit - hogy érezzék,  a szabadság az ő ügyük. A Liberális Klubban elhangzott beszélgetések gyűjteménye ez a kötet, szerepel benne többek között Radnóti Sándor, Fodor Gábor,
Tóta W. Árpád, Heller Ágnes, Pogátsa Zoltán, Lendvai Ildikó is.

Áprilisban megjelenik:

Klasszikus magyar írók kutyákról szóló novelláit tartalmazza a KutyaTár sorozat új kötete: Babits Mihály, Bálint György, Csáth Géza, Gárdonyi Géza, Harsányi Zsolt, Herczeg Ferenc, Hunyady Sándor, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Kóbor Tamás, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Szerb Antal írásait.