kép

Keresés:









Mulandó szépség(ek) | Köves József: Elfelejtett királynők

Posted on 2016. július 7. csütörtök Szerző:

0


Köves_Elfelejtett királynők-bor240 Somogyi András |

A múlt század első felének – valóban többnyire elfeledett – magyar szépségkirálynőiről mesél Köves József vékonyka kötete. A könyv szövetének legalább harmada jól összeválogatott vendégszöveg különböző forrásokból, 1929 és 1934 között leginkább a Színházi Életből. Ez a népszerű lap szervezője is volt azokban az években a magyar szépségkirálynő-választásoknak.

A szerző legnagyobb érdeme maga az ötlet, hogy emléket állít a többnyire nem igazán szerencsés sorsú hölgyeknek, akiknek igen fiatalon, még tizenévesen ki kellett állniuk a szakértő – híres művészekből, neves újságírókból és előkelőségekből toborzott – zsűri elé, hogy a kor szépségideáljának megfelelően megítéltessenek. A választásokat óriási érdeklődés kísérte. A mindenkori győztest – a szélsőséges felhangoktól eltekintve – valóban királynőként ünnepelték. Hát ha még – mint az első Miss Magyarország (1929), Simon Böske – elnyeri a Miss Európa, sőt (megosztva) a Miss Universe címet is. (Bár nem tárgya ennek az írásnak, de jegyezzük meg, hogy legközelebb 2003-ban lett a Miss Európa magyar lány: Laky Zsuzsa).

Álljunk meg itt egy pillanatra. A kis kötet komoly erénye, hogy nemcsak a királynőválasztás kulisszatitkaiba enged – a számos forrás révén – betekintést, de a kor társadalmáról is képet kapunk. És térjünk ki itt a „szélsőséges felhangokra”. Az első győztes keszthelyi zsidó lány volt. Nem is kísérte egyöntetű öröm a megválasztását – már ekkor megjelent az antiszemitizmus hangja. Az 1930-as királynőválasztás potenciális nyertesét, a gyönyörű Radó Magdát megalázták, választását megvétózták – mondván: egymást követő két évben Magyarország nem küldhet versenybe zsidó lányt a Miss Európa címért. Viszont rendkívül érdekes gróf Klebelsberg Kunó nyilatkozata (ugyancsak a Színházi Életből), mely szerint: „…a szépség igazi nemzeti vagyon… A külföldről érkező idegenek gyönyörködnek a magyar nők szépségében, és kivétel nélkül oda nyilatkoznak, hogy a magyar faj asszonyai és leányai meglepően szépek.” És ezt az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter mondotta a keszthelyi kislány győzelme alkalmából…

A Mixonline írja:

Elfelejtett királynők

Ezzel a címmel jelent meg Köves József könyve, melyben a szerző feldolgozza az első magyarországi szépségversenyek történetét Simon Böskétől (képünkön) Lampel Icán át Gábor Zsazsáig. Megtudjuk azt is, hogy Lampel Ica, aki 1932-ben lett Miss Hungária, Mészáros Antóniának, az ATV műsorvezetőjének az apai nagymamája volt. Az 1929. január 7-én a Színházi Élet szerkesztőségében megrendezett első Miss Hungária verseny arról is szólt, hogy tud-e az ország Trianon után valamilyen dicsős tettel, pontosabban szépségekkel előrukkolni.
Az első magyarországi szépségversenyt 1929. január 7-én rendezték.1920-ban Maurice De Waleffe, a Le Journal újságírója ugyanis elhatározta, hogy Franciaországban szervezi az első európai szépségversenyt. Arra kérve az országokat, küldjék el a maguk legszebb nőjét a Miss Europe döntőjére. Nálunk Incze Sándor, a legendás Színházi Élet alapító főszerkesztője vállalkozott a feladatra. Az 1929. január 7-én a Színházi Élet szerkesztőségében megrendezett Miss Hungária verseny ráadásul arról is szólt, hogy tud-e az ország Trianon után valamilyen dicsős tettel, pontosabban szépséggel előrukkolni. A versenyre olyan hatalmas tömeg volt kíváncsi, hogy a rendőrséget kellett kivezényelni a rend fenntartására. A zsűriben foglalt helyet többek között Incze Sándor, Beöthy László színigazgató, Brandenstein Albert báró, Hermann Lipót festőművész, Hegedűs Gyula színművész, Heltai Jenő, Zilahy Lajos írók, Iványi Grünwald Béla festőművész, Lengyel Menyhért író, Márkus Emília színésznő, Pekár Gyula kurzusíró. (Utóbbi atletikus termetű férfi volt, róla mintázta Strobl Alajos a Nemzeti Múzeum Arany János-szobor Toldi mellékalakját.)

Simon Böske húszezer dollárja

Az első Miss Hungária versenyen kétszáztizennyolcan indultak, a győztes egy keszthelyi orvos lánya, a húsz éves, kereskedelmi iskolát végzett és korábban a keszthelyi Korzó Szépének, a Balaton Tündérének megválasztott Simon Böske lett, akit Párizsban még ugyanebben az évben Miss Europe-nak is kikiáltották.
Húszezer dollárt, étkészletet, ruhákat kapott. A győzteseket elvitték a Riviérára, négylovas hintója közvetlenül a monacói hercegé mögött haladt, Cannes-ban jótékonysági rendezvényen vett részt. Itthon Klébelsberg Kunó köszöntötte, aki hosszú cikket írt a szépségversenyek fontosságáról a Színházi Élet karácsonyi számába Szépségnacionalizmus címmel.
Szóba került az is, hogy kimegy Amerikába a Miss Universe világszépségversenyre. Miután azonban csak európai szépségek jelentkeztek a Miss Universe-re, ezért lefújták, és helyette csupán a Miss America cím viselője és Miss Europe, vagyis Simon Böske vetélkedett egymással. Holtverseny alakult ki, ezért megfelezték a győztesnek járó 50 ezer dollárt. – A szó mai értelmében nem számítottak celebeknek, akkoriban a szponzori szerződések sem voltak még divatban – magyarázza a szerző, Köves József, a K.u.K. Könyv- és Lapkiadó ügyvezető igazgatója. – A szépségkirálynők jó házasságra szerették volna kihasználni e címüket, vagy filmszerep elnyerésére. Simon Böskének is ajánlottak filmszerepet, de nem fogadta el. Inkább férjhez ment Brammer Pál textil-nagykereskedőhöz. Később Böske kilépett e házasságból, és Jób Dániel, a Vígszínház művészeti vezetője vette el feleségül. Simon Böske 1970-ben, hatvanegy évesen hunyt el.

Szeretném feleségül venni a feleségedet!

Az 1930-as Miss Hungária versenyt Papst Mária óbudai tinédzser lány nyerte, aki zárdában nevelkedett, és aki kevés híján apáca lett. Volt akkoriban egy legendás jósnő, Silbigen Boriska, aki például a húszas évek közepén megjósolta az olasz-abesszín háború bekövetkezését Ő kereste meg Papst Máriát, és megjövendölte neki, hogy megnyeri a Miss Europe szépségversenyt is, és jól megy majd férjhez. Az utóbbi valóban bejött, hamar férjet talált egy gazdag bácskai birtokos személyében, de emiatt már nem viselhette a Miss címet és Párizsba sem utazhatott ki az európai döntőre. Helyette a debreceni színésznő, Szaplonczay Éva lett a szépségkirálynő, ő ment Párizsba, de nem került a legszebbek közé. Annyi tudható róla, hogy színésznő lett, sok filmben játszott és magányosan halt meg Budapesten a hetvenes években. A szülővárosában temették el.
– Ezek a szépségversenyek igazi társasági események voltak, a sajtó mindenről részletesen beszámolt – mondja a kötet szerzője. – Mindig januárban rendezték, és akkora volt az érdeklődés, hogy kinőtte a Színházi Élet szerkesztőségét és később máshol kellett megrendezni.
1931-ben a húsz éves Tasnády Fekete Mária nyerte el a Miss Hungária címet, de Párizsban már nem nyert, viszont elhozta A legszebb mosolyú szépség címet. Nagyon sok filmben játszott többek között Jávor Pállal, Gózon Gyulával, Páger Antallal. Szerepelt az Édes mostoha (1935) Erdélyi kastély (1940), A beszélő köntös (1941) című filmekben is. A Németországban élő Duday Brunó producerhez ment feleségül, mígnem Radványi Géza, a Valahol Európában későbbi rendezője meglátogatta őket és közölte a férjjel: szeretném feleségül venni a feleségedet. Remek cím és filmötlet, mondd el a sztorit! – jegyezte meg erre a producer. Miután kiderült, hogy Radványi szándéka komoly, azt mondta: Vidd, a tied! Tasnády Fekete Mária nyolcvankilenc évesen halt meg Münchenben 2001-ben.

Bikafül a díszpáholyban

A magyar szépségkirálynők történetében következett a tizenhét éves Lampel Ica, aki 1932-ben lett Miss Hungária, ezt a versenyt már a Royal Szállodában rendezték, erről az eseményről már a filmhíradó is tudósított. A pletykák szerint ezen indult Konkoly-Tege Melinda nevezetű lány is, Konkoly-Tege Miklós rokona, akit a magyar meteorológia megteremtőjének tartanak, és akiről azt tartják, ő Kádár János igazi apja. A saját birtokán épített fel egy kisebb meteorológiai intézetet és itt szolgált a Csermanek Borbála nevű cselédlány. Konkoly-Tege teherbe ejtette, majd elküldte Fiuméba, ahol Csermanek János néven megszületett a gyermeke. Csermanek János később Kádárra változtatta a nevét. Legalábbis így szól a legenda. - Lampel Ica a párizsi szépségversenyen negyedik lett, majd hamar férjhez ment, de elvált és új házasságot kötött – folytatja a történetet Köves József. - Azt már a fiától, Mészáros Tamás újságírótól tudom, hogy utolsó munkahelye a Mezőgazdasági Kiadó volt. Egyébként a csinos Mészáros Antónia, az ATV műsorvezetője sokat örökölt az apai nagymama szépségéből.
Gál Júlia a Royal Orfeumban szerepelt, onnan nevezett be az 1933-as Miss Hungáriára, amit meg is nyert. Az udvarhölgyeinek pedig Gábor Zsazsát és Radó Lilit választották. Gál Júlia már szépségkirálynőként kezdett tárcákat írni a Színházi Életbe, négy év múlva pedig könyve jelent meg. Párizsban sokan szavaztak rá a nemzetközi zsűriből, de ez kevés volt a győzelemhez. Mégis meghívták Spanyolországba, ahol bikaviadalra is elvitték. Az egyik legnevesebb torreádor, Ortega, a tudósítások szerint levágta a bika fülét és utolérhetetlenül kecses mozdulattal feldobta Gál Júlia páholyába. Állítólag ez volt a legmagasabb kitüntetés, ami földi halandót érhetett Spanyolországban.

Gábor Zsazsa szüzessége

Ugyanebben az évben Incze Sándor bejelentette, hogy nem szervezi meg többé a magyarországi szépségversenyt, ám De Waleffe közölte, hogy magyar lány nem hiányozhat a Miss Europe döntőről. Ezért a francia azt találta ki, hogy Franciaországban élő magyar lány induljon a versenyen. Így került Gosztonyi Renée a döntőbe 1934-ben, a következő évben pedig Nagy Mária. A tizenkilenc éves Gábor Zsazsa is volt Miss Hungária, de erről csak onnan értesülhettünk, hogy egyetlen mondatban megemlíti az életrajzi könyvében. Gábor Zsazsáról szinte mindent tudunk, az utolsó hír az volt róla, hogy idén februárban ünnepelte kilencvenkilencedik születésnapját. – Miután sem magyar, sem francia lapokban nem találtam erről szóló híradást, az a gyanúm, hogy egyszerűen kinevezte magát Magyarország szépének – jegyzi meg Köves József, aki felidézi, hogy Gábor Zsazsa kilenc férje közül az első egy török diplomata volt, aki hazavitte magával, de Gábor Zsazsa még ekkor is szűz maradt. A sorsa azonban összehozta Kemal Atatürkkel, aki nem csupán Török Köztársaság megalapítója és első elnöke, hanem Gábor Zsazsa szüzességi skalpjának megszerzője is volt.
1938-ban, a háborús idők kezdetekor Európa-szerte befejezték a szépségversenyek rendezését, legközelebb 1948-ban szerveztek szépségvetélkedőt. - A háború után Magyarországon először budapesti és siófoki selejtezők után Balatonföldváron élesztették újra Miss Balaton elnevezéssel, ezen az eseményen én is ott voltam – mondja a kötet szerzője. – A zsűri elnöke Kisfaludy-Stróbl Zsigmond volt, de egy másik szobrászművész, Pátzay Pál is ott ült a zsűriben. A Miss Balaton címet egy Boday Margit nevű lány nyerte el, a harmadik a későbbi színésznő, Tímár Éva lett. Érdekesség, hogy a nézők között ott volt Szaplonczay Éva és Lampel Ica is.
A kötet a K.u.K. Kiadó gondozásában jelent meg.

K.u.K Kiadó fényképe.



Az Olvass Bele.hu írja:
https://olvassbele.com/…/elfujta-varga-kortvelyes-zsuzsanna…







Az e-kultúrán olvastuk:
Ekultura.hu - Jouvain: Az elveszett közlegény
27 regény és 22 kisregény: a posztumusz művekkel együtt ennyiből áll a Rejtő Jenő életmű színe-java. Ami ezen kívül létezik – karcolatok, rövidnovellák, versek és színdarabok – szépek és jók, ám egy keményvonalas rajongó számára legfeljebb csemegét jelenthetnek. Az igazi irodalmi lakoma, az utánozhatatlanul rejtői stílusú groteszk ponyva-kalandregények sorozata az ötvenedik előtt abbamarad.

Mégis, izgalmas kérdés, mi lett volna, ha Rejtő Jenő ír még egy regényt? Pontosabban, ha ez a regény fennmarad és ma is elolvashatjuk? A K. u. K. kiadó új megjelenése, Az elveszett közlegény című humoros, kalandos légióstörténet először 1942-ben látott napvilágot, második kiadása azonban csak most jelenhetett meg. Szerzője egy bizonyos Jouvain, aki – legalább is ezen a néven – soha korábban és soha többet nem publikált. Azonban aki még egy Rejtő Jenő-regényre vágyik, nagy örömmel veheti kiadását: hiszen ha elolvassuk, lehet, hogy egy új Rejtőt ismerhetünk meg…

Casablanca kikötői alvilágának sötét egén új csillag tűnik fel: a feltűnően elegáns, mindig mosolygó, halálos öklű Márki. A szerény francia fiatalember – egy tábornok unokaöccse és nagy vagyon, milliók várományosa – hihetetlen kalandok eredményeképp kerül marseilles-i hálószobája lakályos és lakájos kényelméből az afrikai kikötőkbe, majd onnan a francia idegenlégióba. Ám ha már ott van, szétver néhány ivót, megismer néhány igaz barátot, s végül kinyomozza egy titokzatos kémkedési ügy megfejtését, s megakadályoz egy tervezett afrikai bennszülött-lázadást.


Hogy hogyan? Arról elég annyit elárulni, hogy csattannak a pofonok, repülnek a verekedőpartnerek és a bennszülöttek, hullanak a hullák, amerre a Márki jár. Hatalmas termetű barátja, a vasöklű és kedélyes Tuskó szintén jó néhány ivó szétveréséért felel, ám a Márkiért tűzbe menne, kistermetű, dadogó társa, Sörte pedig, aki mindenhol felzabálja a lekvárosüvegek tartalmát, többször is megmenti Tuskó és a Márki életét. A történetben szerepel még egy egészhülye orosz gárdatiszt, egy ripacsos orrú és ripacsos modorú őrmester, egy detektív, aki elveszett és egy nagybácsi, aki megkerült, egy titokzatos örmény, aki képes a feltámadásra, több erődnyi légiós, egy kalandornő és egy Csodálatos Lány, valamint a titokzatos Afrika Császára, aki az egész fekete kontinenst lángba kívánja borítani.

Ami azt illeti, én elképesztően jól szórakoztam a könyvön, ám nem hinném, hogy Rejtő Jenő lenne a szerzője. És az igen becsületes és érdekes, bár sajnos Rejtőről néhány alaptalanul terjesztett városi legendát is felelevenítő előszó érvein kívül is van még néhányom amellett, hogy más a szerző. Rejtő nem használt soha más álnevet, mint a P. Howardot a legtöbb és a Gibson Laveryt a vadnyugati regényei írásakor, és soha nem ismételte magát a címekben, márpedig 1938-ban már megírt egy Az elveszett cirkálót – veti fel az előszó a negatív érveket. Ám arra is fel lehet figyelni, hogy 1941, A csontbrigád (mert ez volt az eredeti címe, névelővel) megjelenése után soha többé nem írt légiós regényt, ilyenek még a posztumusz megtalált írásai közt sem maradtak fenn. Igen kicsi az esélye, hogy gyakorlatilag utolsó előtti könyve – amit ráadásul soha addig nem használt álnéven ad ki – épp légiósregény legyen, s mintegy visszalépésként A csontbrigád sokrétűsége, mélysége és látomásossága után egyszerű, többé-kevésbé kiegyensúlyozott típuskalandregénynek szülessen. Ami ráadásul jobban emlékeztet a már említett Az elveszett cirkálóra vagy az 1939-es Az előretolt helyőrségre, mint a környezetében keletkezett, kiadott könyvekre, amilyen a megejtően, néha majdnem zavarosan abszurd mulattató regény, Az ellopott futár vagy a már csak Rejtő halála után kinyomtatott Piszkos Fred-sztori, A megkerült cirkáló. Túl fegyelmezett, túlontúl rejtői, kissé utánzat-szagú ez a mű: Roxan őrmester például szóról szóra egy Potrien. Számos szereplőt hívnak úgy, mint korábbi Rejtő-hősöket (ez a névismétlés sem jellemző magára Rejtőre), a főszereplő Márki igazi neve például éppen Fécamp, mint az 1941-es A csontbrigád főhősének: mintha ráutalna amarra. A szöveg fordulatai, különösen az ismétlésen alapuló szerkezetek (pl. „Csak legalább az egyikük fordulna meg! Vagy fel.”ennyit mondott lekötelezetten, azaz kötelei között”) sem igazán rejtőiek. Ahogyan az sem, hogy a négereket színesnek nevezi, a lázadók tömegét pedig piszkos barna óriásnak. Rejtő még a bélyegkiadás céljából létrejött afrikai részvénytársaság-állama ábrázolásánál sem esett efféle túlzásokba.


Ám ettől talán csak izgalmasabb lesz az irodalmi rejtély, ami azért igazán illik Rejtőhöz… Mert ha nem ő, akkor vajon ki írhatta ezt a könyvet? Talán a méltatlanul elfeledett Nagy Károly - vagyis Charles Lorre, akit annak idején Karinthy Frigyes indított el a pályáján, s Kockás Pierre-történetei és egyéb légióskönyvei a Rejtő-művek vetélytársaivá kezdtek válni a negyvenes évekre, ám azután úgy elfelejtették, hogy a nyolcvanas években még a születési évét is alig lehetett kinyomozni? Vagy valaki más? Hiszen Rejtőt többen is utánozták, követték a kortársak között? Akár Rejtő, akár Lorre írta Az elveszett közlegényt, mindkettejüknek utolsó életében megjelent könyve lenne: Nagy Károly 1942 végén, Rejtő Jenő 1943 januárjában halt meg Ukrajnába hurcolt munkaszolgálatosként. Így jár karöltve a halál és egy vidám regény…

Végeredményben azonban bárki legyen is a szerző, Az elveszett közlegény mindenképpen megérdemel egy olvasást: hogy eldönthessük, kinek van igaza, ki is lehet a titokzatos Jouvain; hogy elolvashassunk még egy Rejtő(i)-könyvet; hogy jól szórakozhassunk. A nevetés feltétlenül biztosított!








Nick Barlay művéről:


http://gaboolvas.blogspot.hu/2014/08/szellemek-nyomaban.html



http://olvassbele.com/2014/07/20/multunk-arnyai-nick-barlay-szellemek-nyomaban/

Miért és miért nem szerethették Tabi Lászlót?
Pelle János: A humorista


Pelle_A humorista-bor180Cserhalmi Imre

Isten mentsen minden férfit attól, hogy egy csalódott nő bosszút forraljon ellene. Leleményesebb és gát­lás­tala­nabb pusztító ötletekben nincs nálánál gazdagabb élőlény a Földön. Olykor a vélt vagy valódi sérelem méreteihez képest szinte gigantikus a bosszú vágya és igyekezete.

Amikor tehát Pelle János kezébe került az a hosszadalmas „anyag”, amelyet Tabi Lászlóról, az előző század második felének nagysikerű humoristájáról, az őt elszántan gyűlölő és szinte a Föld színéről is elsöpörni óhajtó nő írt, joggal érezhetett késztetést a hasznosítására. Ez utóbbi szóval nem degradálni, éppen ellenkezőleg: elismerni kívánom az ötletét, függetlenül érdeklődésének attól a természetese motívumától, hogy Tabival rokonságban állt.

A Tabi László igazi arca címet viselő, sokoldalas írásmű Tabi lányának anyjától származik, aki egyébként sohasem volt Tabi felesége. Az igen intelligensen megírt dolgozat akár a feljelentés műfajának oktatására is alkalmas lehetne, annál is inkább, mert az állampárt Központi Bizottságának címezték, és ki másnak, hát persze, hogy Aczél Györgynek szánt kísérőlevéllel együtt. Pelle szerint nem bizonyítható, hogy a küldemény el is jutott Aczélhoz (ő azt sejti, hogy nem), ez azonban semmit sem von le az alkalmazott műfaj „értékéből”. Hogy csak az egyik, ám a hazai gyakorlatban máig viruló eszközét említsem: fantáziadúsan, művelten, olykor behízelgően – a címzett érvrendszerét, szóhasználatát, személyes érzékenységét kitűnően ismerve – tudta a személyes bosszú célját politikai-hazafias csomagolásba rejteni. A csalódott nő ugyan a maga morálisan kétségbe vonható cselekedeteit nem hallgatja el, de azokat érzelmei általi kiszolgáltatottságának és Tabi szinte ördögi lényének tulajdonítja. És amikor Tabiról minden elképzelhető és elképzelhetetlen rosszat elmond, akkor „természetesen” csak a hazát, a kultúrát, a pártot, a szabadságot félti és védelmezi. (Talán a világbékét is, arra már nem emlékszem…) Nos, nem kell hozzá nagy olvasni tudás, hogy az ember lássa: e hősi honleány és anya szépséges szája szélén vér csorog…

Nem csodálom, ha Pelle úgy vélte, ez az írás jó alkalmat adhat, hogy a benne foglaltak után nézve Tabiról is, a korszakról is érdekes, hű képet fessen. Ezt a szándékot szolgálja a könyv felépítése is: a feljelentés egy-egy része után következik a benne foglaltak vizsgálata és kommentálása. És még ha ez a szerkezet a vége felé fáradni látszik is – talán azért, mert addigra az alapmű igazán releváns részein már régen túlvagyunk –, azért összességében az egész könyvet megtartó szerkezetként képes működni.

Pelle alaposan és módszeresen járja be azt a nem régi világot, amelyben Tabi László Tabi László lehetett és lett. Olyan pontosan helyezi el a korszak légkörében, sodrásaiban és sorsában a humor és a humoristák lehetőségeit, korlátait meg képességeik különbözőségeit, hogy olvasói bizonyára az említett iromány nélkül is készséggel követnék. Méltánylandó, hogy a szerző messze túllép az igazságkereső rokon izgalmának, buzgalmának esetleges elfogultságán, talán azért is, mert nem volt igazán szoros kapcsolata a nagynevű humoristával. Már-már távolságtartó tárgyilagossággal mutatja be Tabit, az embert, és a részletgazdag Pelle-féle portréból kiviláglik, hogy Tabi nem volt nagyon kedves és vonzó személyiség, meg volt verve jó néhány – környezetének is bosszúságokat okozó – gyarlósággal. Még talán az is kimondható, hogy a kora egyik legismertebb, legnépszerűbb, több műfajban is sikert sikerre halmozó humoristája nem volt jellemóriás. Persze, ha ez a szempont volna mérvadó az irodalom, a művészetek megítélésénél, akkor nem túl sok halhatatlan alkotó életműve lehetne iskolai tananyag. Szerencsére a személy(iség) sok konkrét vonása, illetve a sorsának számtalan ilyen-olyan fordulata jelentéktelenné, sőt gyakran elfeledetté válik a múló idővel. Igaz, a tudomány ismert, manapság divatosan felerősödött ambíciója, hogy az egyes művek világra jöttét szoros összefüggésben vizsgálja alkotójuk emberi történetével. Ez nagyon tanulságos lehet, de sohasem érinti, nem is érintheti a mű értékét, jelentőségét. A mű megmarad. Vagy nem. De egyik sem azért következik be, mert az alkotó szentéletű volt, vagy szeretni való, vagy ilyesmi.

Mindenesetre Pelle János Tabi-portéja – noha nem fukarkodik sikereinek felsorolásával, sőt írásaiból is idéz – a mégoly jogos bíráló szavakhoz képest aránytalanul keveset mutat fel elemző módon arról, hogy mit is tarthatunk Tabi szerkesztői, írói működésében vitathatatlanul elismerésre méltónak. Mert elbagatellizálhatatlan tény, hogy Tabi évtizedeken át – persze, annak kornak a körülményei között, de – millió olvasója, nézője számára derűt tudott sugározni. És sohasem olcsó eszközökkel. És nemcsak tény, hanem rang is, hogy barátja volt Kellér Dezsőnek, méltó kortársa Gádor Bélának, Darvas Szilárdnak, Királyhegyi Pálnak, hogy kiváló örököse, folytatója volt annak a vonulatnak, amelyet Gábor Andor, Heltai Jenő, Molnár Ferenc neve fémjelez, annak a humornak, amelyet a tehetségtelenül népbutító, mai stand-up legtöbb művelőjének az altesti működésre koncentráló, gusztustalan erőlködéseivel egy napon se lehet említeni. És tény is meg rang is, hogy évtizedekig szerkesztette a 650.000 példányt is elért, egyetlen szatirikus hetilapot, a Ludas Matyit, aminek az előfizetése, megvásárlása azért nem volt kötelező…

Még egy megjegyzés. A könyv Tabit – címében is jelzi ezt – a zsidó humorral együtt tárgyalja az említett korszakban. Noha többször is kitér a zsidó humor egy-két ismert jellegzetességére (például filozofikus megközelítés, erős önirónia, túlélő-talpon maradó attitűd), azért nem igazán győz meg arról, hogy Tabi a zsidó humor közegében lenne igazán meghatározható, s nem attól függetlenül is. A téma – különösen a megélénkülő nevetéstudomány (galetológia) eredményeinek ismeretében – felettébb érdekes, úgyhogy szívesen bíztatnám Pelle Jánost, írjon a (zsidó vagy nem zsidó) humorról Tabi nélkül is. Ilyesmivel talán szélesebb társadalmi összefüggésekhez is el lehet eljutni, márpedig az ő ilyen irányú érdeklődésében, azt hiszem, nincs hiány.







A NOL.hu írja:

Magyar kísértetek

Nick Barlay több regény után most a családja ízig-vérig huszadik századi történetét írta meg

Sok oka volt annak, amiért az ötvenéves író-újságíró, Nick Barlay belevágott magyar ősei múltjának feltárásába, majd a családtörténet megírásába. Lapunknak elmondta: tudja,milyen gazdag irodalma van Magyarországon a holokausztnak és 1956-nak. Mint mondja, „minden egyes lövedékről írtak már egy könyvet”. Ennek ellenére „még nagyon sok mindent el lehet és el kell mondani”.

R. Hahn Veronika London| NOL| 2013. augusztus 24. |nincs komment






Nick Barlay a holokauszt...
Nick Barlay a holokauszt gazdag irodalmáról: Minden egyes lövedékről írtak már egy könyvet

Mint a Népszabadság londoni tudósítójával beszélgetve elmondta, mindig is érdekelte 1956-os emigráns szüleinek háttere, mégis egy ismerős biztatása kellett ahhoz, hogy a vasárnapi ebédeken – kedvenc meggyes rétese mellett – rendre visszatérő anekdotákon túllépve belefogjon a sokéves, rengeteg utazást és kutatást igénylő munkába.

Egy tényfeltáró újságíró alaposságával látott neki annak, hogy szinte az utolsó pillanatban megkeresse mindazokat, akik hasonló emlékekkel, élményekkel bírnak, mint a szülei. Felbecsülhetetlen értékű segítséget kapott történészektől, levéltárosoktól, egyházi és temetői dolgozóktól is, akik készséggel irányították az elmúlt kétszáz év személyes vonatkozású dokumentumai, anyakönyvi és egyéb archív anyagai feltérképezésekor.

Nick Barlay édesapja is író volt: a hősiesen viselt, hosszú betegsége után két évvel ezelőtt elhunyt, rendkívül termékeny Stephen Barlay. Ahogy fia mondja, ha könyveit egymás tetejére rakták volna, az oszlop magasabb lett volna, mint ő maga. Pedig 1956-ban egyetlen szó angolnyelv-tudás nélkül érkezett feleségével, Ágival együtt a szigetországba.

Amit a fiatal pár elhozott magával, az nem volt több, mint saját mozgalmas múltjuk. Nick számára különösen fontos volt, hogy a hasonló könyvek nagy részével ellentétben itt nem „rendkívüli családok különleges történeteiről, hanem közönséges rejtelmekről, egyszerű emberek megpróbáltatásairól esik szó”. A Scattered Ghostsban – melynek a K. u. K. kiadó által jelenleg használt munkacíme Elködlő kísértetek – kiemelt szerepet kap a család női tagjainak történelmi mércével nem kiugró, mégis meghatározó hozzájárulása az összképhez.

A missziót nehezítette, hogy Barlaynak is tapasztalnia kellett, menynyire nem szívesen beszélnek a túlélők a holokauszt idején elszenvedett üldöztetésről, a rájuk leselkedő veszélyekről, szeretteik elvesztéséről. Ellentétben 1956-os élményeikkel, melyeket szívesen osztanak meg bárkivel, aki meghallgatja őket. Barlay apai nagymamája például, aki 1957-ben követte fiát Londonba – bár soha nem tanult meg angolul –, alig emlegette Auschwitzban életét vesztő férjét és a Székesfehérvárról deportált többi családtag elpusztítását.

A hangsúlyozottan non-fiction családi történethez és az azt megalapozó kutatáshoz-nyomozáshoz felmérhetetlen segítséget nyújtott azonban egy a hagyatékából előkerült, az édesanyja (azaz Nick Barlay dédnagymamája) által írt levél. A fiainak szánt kétoldalas, rendkívül nehezen kibogozható szövegben az elhurcolását megelőző időszakot idézi fel nagy pontossággal. A megrendítő összefoglaló szerzője sem élte túl Auschwitzot.

A zsidóüldözés korszaka azonban csak egy része a könyvnek. Barlayt lebilincselte az archív anyagban nyomon követhető, XIX–XX. századi családi fejlődés: a mezőgazdasági munkából, a vidéki életformából a szakmai képzettséghez, az urbánus léthez való átmenet. Nem tudott szabadulni a gondolattól, menynyire a véletleneken múlik az élet, olykor mondjuk öt nemzedékkel korábban hozott jó vagy rossz döntéseken. Nick annak tudatában töltött hosszú éveket a könyvvel, hogy az utolsó nemzedékhez tartozik, amely még közvetlenül kapcsolódik a XX. század meghatározó eseményeihez. A témaválasztást mindazonáltal az is motiválta, hogy tapasztalatai szerint a britek lényegesen kevesebbet tudnak a kelet-európai bevándorlók gyökereiről, mint például a karib-tengeri országokból, a nemzetközösség államai ból, vagy a Közel-Keletről érkezettek hátteréről, motívumairól. Ma már kevesen emlékeznek az 1956-ban nagylelkűen befogadott menekültekre is.

Nick Barlay természetesen tudatában van annak, milyen gazdag irodalma van Magyarországon a holokausztnak és 1956-nak. Mint mondja, „minden egyes lövedékről írtak már egy könyvet”. Ennek ellenére „még nagyon sok mindent el lehet és el kell mondani, a megjelent művek mind alakítják az emlékeket, a múltról alkotott képet”. Éppen ezért a Londonban az I. B. Tauris kiadó gondozásában a tervek szerint szeptemberben megjelenő Scattered Ghosts szerzőjét „irritálja”, amikor valaki megkérdezi, mi szükség van egy újabb holokausztkötetre. Ő úgy érzi, „minden visszaemlékezés egy másik történet, minden sztorinak megvan a maga értéke, és a történelem továbbadása hallatlanul fontos”.

Nick Barlay figyelme négy regény után fordult a tényirodalom felé. Az 1997 és 2001 között gyors egymásutánban napvilágot látott trilógiája a londoni alvilágban, gengszterek, kábítószer-kereskedők és más kétes elemek között játszódik. A könyveket kitüntető érdeklődés övezte, többek között az immár két Man Booker-díjjal elismert Hilary Mantel (Farkasbőrben, Holtaknak menete) is elismerte őket. A kritikusok értékelték a „remek, egyes szám első személyben megszólaló hangjukat, a realizmus és a humor keverékét, a városi szubkultúra megragadó ábrázolását”.

Olyannyira, hogy 2003-ban az írót jelölték a Granta irodalmi lap híres, a legtehetségesebb, legbefolyásosabb fiatal brit írók nevét tartalmazó listájára. Csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy kevéssel túlhaladt már a szigorúan vett negyvenéves korhatáron. Az írók sanyarú sorsát jelzi, hogy negyedik kötetére minden korábbi csinnadratta ellenére sem talált kiadót, ezért végül 2011-ben a La Femme d’un Homme Quit a Quidam ház franciául adta ki.

Beszélgetésünk során mégis szerencsésnek nevezte magát, amiért művei megjelentek, és némi pénzt is hoztak a konyhára. A szépirodalom mellett szakított időt újságírói munkára is, többek között kevésbé ismert, érdekes londoni helyszíneket mutatott be a The Times hasábjain, rádiójátékokat írt, és tíz évet töltött különböző brit egyetemeken újságírás és kreatív írás oktatásával.

A szerteágazó érdeklődésű író egyébként folyékonyan beszél magyarul, sőt anyanyelvének is tekinti. Meghatott büszkeséggel újra és újra visszatért nem kevésbé sokoldalú, igazi self-made manként karriert építő édesapjára, akiről kijelentette: tevékenysége „nem nehezedett rá nyomásként, munkaetikája azonban inspirációt adott” neki.





A Lapról - lapra blogoldal írja:



Fülszöveg
:
Nellie Bly elfogadja Verne kihívását, hogy megdöntse Phileas Fogg rekordját, és kevesebb mint nyolcvan nap alatt körbeutazza a Földet. A feladatot teljesíti, a távot hetvenkét nap alatt teszi meg. Ám az útról írt hivatalos beszámolójából kimarad egy hátborzongató esemény… Port Said nyüzsgő kikötőjében Nellie egy rejtélyes haláleset szemtanúja lesz. Tudtán kívül nemzetközi bonyodalom közepébe csöppen, s ez őt magát is a gyilkos céltáblájává teszi. A luxushajó fedélzetén, mely Nellie-t a Fáraók Földjéről a mesés Keletre viszi, a világ legnevesebb mágusai utaznak, s olyan ünnepelt hírességek, mint Sarah Bernhard vagy Frederick Selous, korának ismert felfedezője, Indiana Jones figurájának ihletője. Gyilkos lopakodik a fedélzeten, miközben a mágusok bűbájt űznek, s megidézik a holtakat; Nellie pedig rájön, hogy az Egyiptomban kezdődő halálos összeesküvés átfogja az egész világot.



A könyvért köszönet a K.U.K. Kiadónak!

 Csodálom Nellie Bly-t. Főleg azért, mert eldöntötte, hogy ő nő létére egy olyan korban, amikor a nőket csak anyának, és cselédnek nézik, nos abban a korban mer nagyot álmodni, mert belevágni egy világ körüli útba. 
 A Gyilkosság alkímiájában már megismerhettük Nelliet, aki kissé furán gondolkodik a világ dolgairól. Mert, próbál nő maradni, de folyamatosan hangsúlyozza, hogy ő egy modern nő, és ne nézzék gyenge törékeny teremtésnek, holott néha ő egy gyenge és törékeny teremtés! A történet szerint Verne buzdítására, fogadást köt, hogy neki sikerül hamarabb megkerülni a földet, mint a neves francia író kitalált regényhősének. Vonatot és hajót igénybe véve. Már maga ez a történet is remek és izgalmas volna, de azért kell ugyebár a kaland és a plusz feszültség. Így Nellie szemtanúja lesz egy gyilkosságnak Egyiptomban, aminek a végső megoldása majd Amerikában bontakozik ki. De közben azért, próbálják eltenni lábalól a hölgyeményt, mert kissé túlbuzgó, és mindenről tudni akar. Az istenért, végtére is újságíró!! Milyen lenne, ha nem rámenős?
 A világ körüli út kellemesen telik, bár olvasva a körülményeket erősen elgondolkodok, hogy tényleg kellemes volt-e? Egy kis lakosztály a hajón, ahol Kínától már egy majom is utazik, aki harap, rúg, rikácsol. Hát, kedves Nellie...nem kellett volna majmot venni :D Ennek ellenére, úgy hiszem, hogy egészen jó komfort körülmény adatott meg neki, amikor éppen nem hajózott. A vonatok a leírása alapján külön bejáratú, számára készített vonatok voltak (kivéve a legvégén), és így gyorsan és kényelmesen, szinte egyedül utazhatott. Ami viszont nagyon tetszett, hogy egy kézitáskával és egyetlen ruhával tette meg a távot, így nem kellett órákat filozofálnia, hogy mit vegyen fel.

 Szerettem a Kínai fejezetet a könyvben. Nem csak azért mert érdekel Kína, hanem mert tényleg annyi mindent megtudtam...főleg arról, hogy kínozták akkoriban a rabokat, de hát ízlések és pofonok, engem ez is érdekel. Igaz, felszisszentem a bambuszos dolgon...azért az nem lehetett kellemes :(
 Utastársakról egy pár szót, Fredericket kedveltem, bár nekem azaz érzésem volt, hogy nagyon titkolózik, jobban mint kellene, és ebből következik egy csomó félreértés. Pedig tényleg vonzódnak egymáshoz! Sarah viszont haláli. Az a leplezetlen bujaság, és színészi hajlam (végtére is színész), az valami fenomenális volt, az egyik legviccesebb karakter amúgy  a könyvben. 
 Lord és Lady Warton, velük nekem folyton bajom volt. Ennyire begyöpösödött embereket! Nellie aranyos ahogy magában füstölög, ahányszor meglátja őket. Ennek ellenére folyamatosan keresztezik egymás útját.
 A háttérben húzódó gyilkosság, és nyomozás néha amúgy fárasztó volt. Nellie mindenkit gyanúsnak talál, a többiek meg félnek a nőtől, hogy valami esztelenséget csinál, és még öntenek olajat a tűzre, hogy bonyolítsák a dolgokat. Ha elejével elmondták volna, azok akik a jó oldalon állnak, hogy mi folyik ott, sokkalta nyugodtabb útjuk lett volna, körben a világban.

Tehát belbecs: 4/5
Hiányzott nekem Verne! Frederick amúgy sokban hasonlít a franciára, de nem olyan szórakoztató mint Verne volt :D

Külcsín: 5/5


 Nekem tetszik a borító, bárki bármit mond! Ugyan kicsit fura, hogy fehér ruhában ábrázolja Nellie-t, de nem rossz, olyan kiemelt szerepet kap, ahogy a piramisok előtt mászkál :) Ennek ellenére a külföldi borítót is kifejezetten szeretem,  kicsit másmilyen de az is szép.
 És akkor egy kicsit a fordításról. Ismerem a fordítót, az előző kötetemet dedikáltattam is vele, és remélem majd ebbe is kapok egy csinos aláírást. Igaz beleírta anno, hogy "csak a fordító", de kérem szépen ne legyen ott a "csak". Ugyanis Én nem olvashatnám nélküle, mert nem tudok angolul, és így ha nincs fordító, akkor mit sem ér a könyv magában. Lehet szép és jó, de nyelvismeret nélkül nem tudom elolvasni. Így nekem a fordító mindig a második író. Tehát fontos személy :) Kifejezetten jó volt a fordítás, néhány szófordulatnál lefejeltem majdnem a pultot, miközben olvastam, és próbáltam nem nevetni  :) Úgyhogy kedves Boda András, köszönöm, hogy lefordítottad...és remélem, hogy a harmadik részt is te fordítod és...és hamarosan kijön majd (egy év volt a két rész között...jó volna ha max. ennyi lenne megint, bár tudom, nem csak a fordítón múlik)

Remélem jön a folytatás. Érdemes lenne kiadni, érdemes elolvasni!