kép

Keresés:





Szerző: Gera Mihály

A szerzőről:

 Gera Mihály (1931-2014)
Író, újságíró, fotóművészeti szakíró, 1992-97 között a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, fotóművészek több generációjának tanára. Táncsics-díjjal 2009-ben, Aranytoll-díjjal és Balogh Rudolf-díjjal 2013-ban tüntették ki. Munkásságát a Magyar Köztársasági érdemrend kiskeresztjével és Budapestért-díjjal is elismerték.


A szerző művei:

Vándorbolt

Gera Mihály

160 oldal, kartonált 1800 Ft

 „Szüleim kétkezi munkások voltak; az első szellemi foglalkozású vagyok a családban. Hatéves koromban megtanultam olvasni, azóta minden lényeges kérdésre a könyvekben keresem a választ. Így sokszor tévedtem zsákutcába. Erre a legsúlyosabb példa: olvasmányélményeim hatására lettem újságíró. Amikor 1957-ben fölmondtak a forradalom alatt megjelent írásaim miatt, már tudtam: valamit félreértettem. Rövid ideig vásározó kiskereskedő voltam, ám ahhoz nem értvén, megbuktam.” A posztumusz novelláskötet szépírói oldaláról mutatja be az újságíró-szerkesztő-fotótörténészt.




 


kép