kép

Keresés:





Szerző: Kereder Márk

A szerzőről:

A szerző művei:

Mike Overton, a Rendszerenkívüli

Kereder Márk

232 oldal, kartonált 2800 Ft

Mióta lejöttünk a fáról, valamilyen formában mindig Istent kerestük. Az eddigi korok emberéhez képest ma még nagyobb szükségünk lenne tudni, miért is vagyunk a kék bolygón. Az író szerint nem lesz ez másképp a jövőben sem. A technológia fejlődése nem fogja elrabolni istenkereső lényegünket, hisz ez lelkünkbe van kódolva, soha senki és semmi sem fogja tudni onnan kigyomlálni. Stílszerűen : hála Istennek. E mű ennek a probléma(dehogy probléma!)körnek a fiatalok által könnyen emészthető, látványos, trendi megfogalmazása. Egy lehetséges válasz. Egy válasz, amit a főhős nem keresett, mégis megtalált. (Mert azon az ajtón talán csak az léphet be, aki bejutni nem akar?) A fiatal felnőtteknek szóló, cyberpunk hangulatú sci-fi fantasy kalandregény bővelkedik fordulatokban, s látványos burokba csomagolja az örök érvényű, feszítő kérdéseket.A műben a kissé őrült főhős furcsa szemüvegén keresztül megjelenik az igény a szeretetre, ennek nyomán megjelenik aztán a baráti szeretet, s annak elveszítése szintúgy, mint a nagybetűvel írt, mindent felforgató SZERELEM….






kép