Csakrádfigyelős

-30%
Csakrádfigyelős

Még egy Dani a magyar költészetben - egy különleges tehetségű és érdekes nézőpontú fiatal költő első kötete jelenik most meg. Kamaszoknak, kamaszlelkületű felnőtteknek és azoknak ajánljuk, akik nem felejtették el, hogy ők is voltak kisgyerekek, kamaszok. Ez a kötet a szerelemről szól, kicsit idétlen, kicsit komoly, kicsit mosolygödröt arcra varázsoló, kicsit szájszélet lebiggyesztő. Van benne koncepció, rendezettség, de van benne hirtelen csakúgy is. Versikekötet, tehát nem szabad komolyan venni, ezek olyan reggelire teavajjal versek, amit nem baj, ha leöntesz egy kis kakaóval, mert úgy sokkal inkább a magadénak érzed őket. Én is egy csomószor lekajáltam a cetliket, amikre írogattam, meg el is vesztettem párat. Ha szerelmes vagy, akkor tökre infantilis leszel, és az intim pillanatok gügyögős meg haddzabáljammegaztahülyefejedesek lesznek, amit kábé az anyukák mondanak az épp bekakilás előtti állapotukban édesen mosolygó kisbabájuknak. Szeretünk gyerekekké lenni olyankor, mert akkor olyan szabadon nevetős meg olyan felelőtlen minden, mert a másik nem vár el semmit és megbocsát. Utána persze minden megkomolyodik, meg megromlik, mert a felnőttek olyan okosak, hogy az csak na, de addig olyan de olyan jó, csak odabújni a másikhoz, várni a szeretleket, és a másik haját csavargatva elaludni kora délután. Talán ez az én versikéim lényege, hogy nem, nem magyarázom meg őket. Tudod mit? Olvasd el őket, és ha valamelyik tetszik, akkor egy nagy összeveszés utáni jóleső kibéküléskor suttogd a kedvesed fülébe, és tuti egy mélyről jövő szeretleksóhajt kapsz vissza a nyakadba, kicsit csikizősen, kicsit komolyan, és egy kicsit mosolygödröt az arcra varázslósan - írja a szerző. Győrfi András és Kaufmann Angie illusztrációival.

Könyv címe:
Csakrádfigyelős
Szerző:
Szalóczi Dániel
Minőség:
Keménytáblás
Oldalak száma-:
68
1 800 Ft 

Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 260 Ft
Vélemények
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Webáruház készítés
borgun_hu