Kelecsényi László

Kelecsényi László

Kelecsényi László (1947) Balázs Béla-díjas író, filmtörténész és egyetemi tanár Budapesten született. Önéletrajza szerint nyomdász édesapja tanította a betűvetésre.  Az ELTE BTK filozófia–esztétika szakán diplomázott 1975-ben. Három évvel később ugyanott esztétikából doktorált. Filmes témájú írásai között színészéletrajzok és a magyar filmtörténettel foglalkozó könyvek is találhatók. Karády Katalinnak, az első igazi magyar vampnak a szerző két kötetet is szentelt: az első 1984-ben, a második a néhai sztár 100. születésnapja tiszteletére, 2010-ben jelent meg. Kelecsényi magyar filmtörténettel foglalkozó munkái túlzás nélkül hiánypótlóknak nevezhetők. Filmes témájú könyvei mellett a szépirodalommal is eljegyezte magát. Színpadi műveket és regényeket is publikált.

Vélemények
Vélemények
Webáruház készítés
borgun_hu