Zilahy Lajos

Zilahy Lajos

Zilahy Lajos (1891-1974) író, publicista. Jogot végzett.  Első regénye, a Halálos tavasz ( 1922) romantikus érzelmességével nagy sikert aratott. Süt a nap c. színművével elnyerte az MTA Vojnits-díját. 1925-ben beválasztották a Kisfaludy Társ.-ba.  A háború okozta érzelmi válságról írt regényével (Két fogoly) a középosztály ünnepelt írója lett. 1930-ban Corvin-koszorúval tüntették ki.   Közéleti, publicisztikai tevékenységével támogatta a Horthy-rendszer hivatalos politikáját,  ugyanakkor kapcsolatban állt az e politika ellen lázadó fiatal írókkal is.  A II. világháború kitörése után egyre következetesebben fordult szembe a Horthy-rezsimmel és a fasizmussal. Kitűnőek Iskolája néven alapítványt létesített tehetséges fiatalok számára.  Nemzeti Színház Kamaraszínháza játszotta 1943-ban náciellenes darabját, a Fatornyokat. A német megszálláskor (1944) a darabot betiltották. 1945-től aktív közéleti szerepet vállalt. Szent-Györgyi Alberttel együtt a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság első elnöke. 1948-ban az USA-ba költözött.

Vélemények
Vélemények
Webáruház készítés
borgun_hu