A Radnayak örökében

Vélemény írása a termékről

A tavaly sikeres nagyregény, A Radnayak folytatása.
A Radnayak regénye 1963-ban ért véget egy új kezdet ígéretével, a folytatást, Radnay Zoltán dédunokáinak történetét ez a kötet meséli el.
Az ikreknek nincs könnyű dolguk, mert életüket, érzéseiket és talán még az álmaikat is nagyapáik hite, hagyományai, históriái határozzák meg. Sokáig úgy tűnik, nem lehet jövőjük, hiszen jelenük sincs, és csak a múltjuk biztos. Napjaik az öregek szentenciáira vannak felfűzve, és - ahogy Zsófi némi keserűséggel állapítja meg - olykor mintha nem is a saját sorsukat élnék.
A kor, amelyben születtek, a máé. Nagyot fordult a világ azóta, hogy Zoltán, Sándor és Gyula küzdöttek a magyarságukért, a birtokért és a családért. A Radnay-örökösöknek új helyszínen kell bizonyítaniuk, egy olyan szituációban, amelybe kényszerűségből csöppentek. Míg az előző kötetben Erdély, a kastély és a két világháború közötti magyar történelem adott keretet a család életének, négy generációval később egy magyarországi nagyváros lakótelepe a kiindulópont. A felnőttkor küszöbén álló ifjú Radnayak tudják ugyan, honnan jönnek, de sejtelmük sincs, hová tartanak. Lóri makacsul ragaszkodik a gyökereihez, míg Zsófi éppen ezektől szeretne elszakadni. Új utakat kell keresniük, felismerni azt, amelyik valóban az övék, és elvezet a célokhoz, amelyek a mában is méltóak a családhoz, de genere Gyana.

Vélemény írása a termékről
Név
E-mail cím
Üzenet
Értékelés
Vélemények a termékről
Nincs vélemény a termékről
Webáruház készítés
borgun_hu