A világ uralkodócsaládjai

Vélemény írása a termékről

Hogyan őrizhették meg sikerüket, vonzásukat a mai monarchiák a demokrácia és az individualizmus korában - kérdezték egyszer II. Margit dán királynőtől. Az uralkodónő így válaszolt: "Azt hiszem, igen nehéz ezt megmagyarázni. Talán korunkban is szükség van valamilyen téjékozódási pontra. Talán ezt a szerepet játssza ma a monarchia az emberek életében. S mivel kívül áll a pártok politikáján, könnyebb lehet egy királyról példát venni, mint egy elnökről, aki esetleg csak 5 vagy 7 évig marad hivatalában. Az elnök esetében ehhez az is hozzájárul, hogy mindig akad valaki, aki ellene szavazott, még akkor is, ha nagy fölénnyel választották meg. A monarchia folyamatosan alkalmazkodik az időhöz. A rendszer szilárdsága nem jelent egyúttal merevséget is."
A könyv szerzője, dr. Celler Tibor a Vajdaságban élő orvos, aki több mint másfél évtizede folytat intenzív levelezést a világ valamennyi uralkodójával, akik maguk is kedvezően fogadták az érdeklődést, és információkkal, fotókkal segítették a szerzőt.
Az album nem történelmi tanulmánykötet, hanem egy alaposságra törekvő gyűjtő meglátásait tartalmazó összefoglaló, rengeteg érdekes fotóval. Az olvasó megismerheti a világ mai monarchiáit Andorrától - Szváziföldig.

Vélemény írása a termékről
Név
E-mail cím
Üzenet
Értékelés
Vélemények a termékről
Nincs vélemény a termékről
Webáruház készítés