A betörő és a dizőz

-30%
ÚJ
A betörő és a dizőz

1947. Két rendőrgyilkos esete kavarta fel a közvéleményt. Az egyik Sántha Dezső és szerelme, az énekes-táncosnő, Németh Marica szerelmének története, róluk szól ez a regény. Sántha – másnéven Angelo - a pesti Broadway kedvence volt: hivatásos artista és táncos, a nők bálványa, dzsigoló, aki a késő délutáni órákban betörni járt, hogy az éjszaka koronázatlan királya lehessen és busásan megvendégelje, ajándékokkal halmozza el híres színész barátait. Menekülés közben agyonlőtt egy nyomozó tisztet, ezért kötél általi halálra ítélték. De mert a kékcédulás választás évében már mindent átszőtt a politika, Marica is – bár addigra már szakítottak – sokáig viselte barátja gaztetteinek következményeit: eltiltották a színpadtól, s mert nem vállalta, hogy a politikai rendőrség informátora legyen, internálták Kistarcsára, majd szabadulása után még sokáig fizikai munkával tartotta fenn magát. A dokumentumokra épített, izgalmas bűnügyi regény olvasmányosan mutatja be a kort, ismert és ismeretlen szereplőivel, megjelenítve a közélet figuráit is. A szerző megírta a másik korabeli rendőrgyilkos, a hírhedt Hekus Dönci történetét is.

Könyv címe:
A betörő és a dizőz
Szerző:
Köves József
Minőség:
Kartonált
Műfaj:
Regény
Oldalak száma-:
176
2 500 Ft 

Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

1 750 Ft
Adatok
Vélemények
Adatok
Státusz
ÚJ    
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Webáruház készítés
borgun_hu